Biztosan emlékeztek, hogy az előző bejegyzésemben kértem, hogy akinek van bármilyen tapasztalata, véleménye a külföldi esküvővel kapcsolatosan, írjon nekem. Kaptam is egy e-mailt, szerintem e-mailnek még így talán soha nem örültem. Amikor pedig megláttam, hogy egy úriembertől kaptam, akkor még nagyobb volt a boldogságom: egyszer azért, mert férfiak is olvassák a blogomat, másrészt pedig mert ezzel megdőlt a férfiak másodlagos szerepe egy esküvőszervezés során.
Kedves Menyasszonyok! Igenis számít a leendő férjetek véleménye, ne elégedjetek meg a "Nekem mindegy" válasszal. Az alábbi cikk lesz a bizonyíték, hogy van élet a nekem mindegy-en túl is.
Csabáék az alábbi fő indokok miatt döntöttek a külföldi esküvő mellett:
- végösszegben kedvezőbben jön ki,
- nincsen hosszadalmas szervezkedés, időpontegyeztetés,
- nincs megfelelési kényszer,
- mivel úgyis van nászút, akkor egy kalap alatt az is megvan,
- csak a párról szól,
- nem kell a rokonok igényeihez igazodni (lakodalmas muzsika).
Az, hogy mennyi negatív dolog alakulhat ki egy esküvőn, mi nők, hajlamosak vagyunk elfelejteni a rózsaszín köd miatt. Most megbizonyosodtam róla, hogy a férfiak a negatívumokat lehet egy kicsit reálisabban látják.
Hiszen az esküvők többsége többnyire arról szól, hogy összerántjuk a két család rokonságát. Ültetésnél is nagyon figyelni kell, hogy kit kivel, szóval nagyon nem is lehet keverni. Már itt kialakulnak a klikkek. A ceremónián a többség morog a szertartás hossza, a klíma miatt. Nem mindenki jár öltönyben munkába, így nem kényelmes nyáron egy nem bejáratott ruhában. Azután következő az ebéd/vacsora, ahol betegre eszi magát a násznép nagyja, mert jó magyar módra, ha már ingyen van, akkor tömjük meg a hasat, aztán kicsit engedünk a nadrágszíjon és még befér egy-két szelet rántott hús vagy torta. Szép lassan pedig elkövetkezik a pillanat, amikor előkerülnek a rövidek. Itt kezdődik a végjáték. Akik még ha nem is szeretik vagy kifejezetten utálják a lakodalmas zenét, még azok is valahogy ismerik a dalszöveget és kiengedik a gőzt. Néha az ifjú férj is csatlakozik a táborhoz, de ha nem is, akkor is a társaságban itt már kijönnek a sérelmek. Akárhogy is szépítjük, nem tudunk mindenkinek tudunk jót tenni, 100 főnél pedig már szinte lehetetlen is.
Elsőre soknak tűnik a fent említett negatívumok sora, de az igazság az, hogy nem kell homokba dugni a fejünket, ez egyáltalán nem eltúlzott, irreális lázálom. És ezen a ponton jön képbe a külföldi esküvő gondolata.
Külföld mellett szól, hogy a nászútra úgyis meg kellene venni a jegyet. Ruhát úgyis meg kell venni. Igazából a szervezést kell kifizetni. A kedves "interjúalanyom" nem egy szállodai szervezést szemelt ki, hanem találtak egy fotóst, aki a szervezést elintézi. Azért tetszett meg neki, mert sok helyen csak pár fotó van a szolgáltatásban és nincsenek referenciafotók. Míg ennél a személynél kiváló képek, elégedett visszajelzések meggyőzték őket.
Külföldön nem kell egy évvel előtte elkezdeni a trendi színeket kitalálni, helyszíneket foglalni, ilyen-olyan mondvacsinált terápiákra járni, nem kell a rokonságot kiszolgálni és nem kell a részegeket rendezgetni. Nem kell aggódni a közösségi médiára feltöltött fotók miatt, amit a lelkes rokonság mindenféle csodaeszközzel készít a leglehetetetlenebb pozíciókban. Sokkal kényelmesebbé, intimebbé válik ezáltal.
A fent leírtak után joggal merül fel a kérdés, hogy ez vajon milyen reakciót váltott ki az örömszülőkből? Hogyan viszonyulnak ehhez a barátok? És hát mivan a jó öreg mondással: "De hát ezt nem így szokták!"
Erre a kérdésre az alábbi választ kaptam:
- Nem akarunk hype-ot az egész körül. Ne legyen az, hogy miért nem hívunk meg van valakit. Meg a tanúk kérdése.
- Szülők részéről nehéz, mert a fiús anyukák tűnnek nehezebb esetnek. Onnan van általában nagyobb makacsság.
- Barátok részéről pedig azért, mert minél több személy utazna, annál nehezebb megtalálni a közös, szabad időpontot.
A cikk tartalmáért ezúton szeretnék köszönetet mondani Szászfai Csabának.