Esküvő költséghatékonyan

Fapados Esküvő

A menyasszonyi ruha kiválasztása

Kinek mi áll jól?

2017. május 24. - Fapados Esküvő

Amikor belépünk egy esküvői ruha szalonba, ezerféle menyasszonyi ruha tárul elénk. Úgy érzem, én szerencsés voltam, határozottan tudtam mit szeretnék: pánt nélküli, fehér (manapság már ez sem olyan egyértelmű), hercegnőset.

Az, hogy itt leírtam, hogyan lehet olcsón menyasszonyi ruhához jutni, nem véletlen, hiszen én is így vettem. Így a konkrét elképzelés és egy kiárusítás eredményezte azt, hogy kb. 1 órámba telt a menyasszonyi ruha kiválasztása. Mindemellett természetesen figyeltem arra is, hogy az alkatomhoz tökéletesen illőt is válasszak. De, hogy kinek mi áll jól? Ez fog most következni.

A női alak kategorizálására rengeteg verzió létezik, én a klasszikus, 5 típust megkülönböztető felsorolást fogom használni.

  1. Téglalap: ez azokra a lányokra jellemző, akiknek a csípőjük ugyanolyan széles, mint a válluk és nincsen erősen kirajzolódó derékvonal sem.
  2. Fordított háromszög: ha a vállad szélesebb a csípődnél, akkor ebbe a kategóriába tartozol.
  3. Körte: az egyik leggyakoribb női forma, amikor a csipő szélesebb, mint a váll.
  4. Homokóra: jellemzője, hogy a csípő és váll szélessége teljesen egyforma, valamint a vékony derék. 
  5. Alma: az alma alkatúak teltebb idomokkal rendelkeznek csípő és derék tájékon egyaránt.

A menyasszonyi ruha fazonjának kiválasztásához ugyanazokat az elveket kell követni, mint egy átlag hétköznapi viselet kiválasztásánál. Például az alma alkatú lányoknak hétköznapokon sem szerencsés feszes, alakot teljes vonalon követő felső viselése. Helyette az A-vonalú felsők, V-kivágással tökéletesen mutatnak. A menyasszonyi ruhánál ugyanez a helyzet: a Sellő fazon alma alkatú lányoknak nem lesz előnyös.

Egy képes segítség az eligazodáshoz:

42973ed864504b24b46157dd18768d85_wwwweddingforwardcom_4.jpg

            Forrás: www.weddingforward.com

Ebben a témában mégtöbb tippet és képet találsz a Pinterest oldalamon, a Wedding dresses for all body shapes táblán. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fapadoseskuvo.blog.hu/api/trackback/id/tr1712535129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.